A GYULAI HŐFORRÁS ÜDÜLŐSZÖVETKEZETNÉL VÁSÁROLHATÓ ÖRÖKÖS ÜDÜLŐHASZNÁLATI JOGOKRÓL
Meghatalmazás Turnustáblázat
A vásárolt jogok értéke folyamatosan, az inflációt meghaladó mértékben emelkedik, így mindenképpen értékmegőrző. Szabadon átruházható, örökölhető.
Amellett, hogy egy biztos befektetési forma, minden évben olcsó üdülési lehetőséget nyújt Gyulán, a történelmi múltjáról, gyönyörű Várfürdőjéről és rendezvényeiről híres városban.
Üdülőszövetkezetünk létesítményei, szolgáltatásai biztosítják vendégeink pihenését, gyógyulását, szórakozását.
Az épületeket egy 4 hektáros gyönyörű park veszi körül, gazdag növényzettel, pihenőkkel, játszóterekkel.
A Várfürdő gyalogosan 10 percnyi járásra van.
A létesítményben reumatológiai gyógyászati részleg működik, korszerű berendezésekkel, szakképzett személyzettel. Hetente szakorvos is rendel.
Kétféle üdülési forma közül lehet választani:
1. Rotációs rendszerű
Egy rotációs rendszerű jog 2x14 napos (13 éjszakás).
Az üdülés időpontja évenként rotációszerűen változik, a mellékelt turnustáblázat szerint. Természetesen több jogot is lehet vásárolni.
2. Fix időpontos
Ebben a rendszerben heteket lehet választani (minimum 1 hét, azaz hét éjszaka).
Minden évben a kiválasztott hetekben, tehát azonos időpontban vehető igénybe az üdülés.
Többféle lakrész választható:
1 szobás,főzőfülkés lakrész: ami 28 m2 alapterületű, 2+1 férőhelyes.
Előszoba, szoba, főzőfülke, fürdőszoba helyiségekből áll. A fürdőszobában fürdőkád és WC van. Minden szobához loggia tartozik.
Berendezések: előszobafal, beépített szekrény, 2 db egyszemélyes heverő, 2 éjjeliszekrény, egy nagyobbítható kanapé, dohányzóasztal, étkezőasztal, 2 db fotel, 3 db szék, színes televízió, 160 l hűtőszekrény, teljes konyhai felszerelés, 1 db két főzőlapos elektromos rezsó.
1,5 szobás lakrész: ami 35 m2 alapterületű, 3+1 férőhelyes, kétszintes belső terű, az udvarról nyíló külön bejárattal.
Előszoba, fürdőszoba, külön WC, nappali, főzőfülke helyiségekből és a tetőtérben kialakított hálószobából áll. A nappaliból egy nyitott teraszon át a parkba lehet jutni.
Berendezések: előszobafal, beépített szekrény, egy nagyobbítható kanapé, dohányzóasztal, étkezőasztal, 2 db fotel, 4 db szék, színes televízió, 160 l hűtőszekrény, teljes konyhai felszerelés, 2 főzőlapos rezsó. A tetőtérben két egyszemélyes heverő.
Az 1 szobás és 1,5 szobás lakrészek komfortos illetve luxus változatban is megvásárolhatók.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Ezek a lakrészek teljesen új burkolattal, parkettával rendelkeznek, új és modern valamennyi berendezésük, bútorzatuk, kibővített konyhai és elektromos felszerelésekkel vannak ellátva.
A luxus változatnál megtalálható a DVD, videomagnó és rádiós magnó is. Valamennyi légkondicionált.
Kétszobás apartman
2000. évben kialakítottunk 2 db kétszobás- az egy és másfélszobásnál komfortosabb és színvonalasabb- apartmant, amelyben csak fixidőpontos üdülőjogok vásárolhatók, a mellékletben megadott hetekben.
Két önállóan is használható lakrészből áll, amely egymástól hangszigetelt ajtóval szeparálható, illetve egymásba nyitható.
Mindegyik lakrészhez külön fürdőszoba, WC, színes TV és hűtőszekrény is tartozik. Egyik lakrészben telefon is van. Mindkettő légkondicionált.
A lakrészek egyikében felszerelt főzőfülke található.
Az egyik szoba berendezése: franciaágy, 2 db éjjeliszekrény, fésülködő asztal, dohányzóasztal, 2 db fotel, állólámpa.
A másik szoba 1db egyszemélyes heverővel és l db kétszemélyes kanapéval van berendezve. Itt is található dohányzóasztal és 2 db fotel, valamint a főzőpult mellett étkező asztal 3 db székkel.
2 szobás luxus lakrészek:
2004-2005. évben kerültek kialakításra

Rövid leírása:
Előszobából, fürdőszobából, külön WC helyiségből, nappali és hálószobából, valamint főzőfülke helyiségekből áll. Mindkét szobájához külön loggia tartozik, kerti bútorral. A fürdőszoba, káddal és zuhanyfülkével is fel van szerelve. Az előszobában beépített szekrények, a hálóban franciaágy, ruhásszekrény és TV szekrény, valamint fotel található. A nappaliban l db kétszemélyes nagyobbítható rekamié, egy heverő, ruhásszekrény, TV szekrény és étkezőasztal 5 székkel, valamint dohányzóasztal és fotel található.
A szobák légkondicionáltak, a fürdőszobában, WC-ben és főzőfülkében szagelszívó. A főző -fülke 5 főre van felszerelve edényekkel, ahol minikonyha, mikrohullámú sütő, kávéfőző, kenyérpirító is található. A nappaliban és a hálóban is van televízió. A lakrészben CD-s, magnós rádió, videó, DVD lejátszó és telefon található még.
Üdülőhasználati jogok árai:
1. Rotációs évi 28 napos jog
1 szobás hagyományos 600.000.- Ft
1 szobás komfortos 800.000.- Ft
1 szobás luxus 900.000.- Ft
1,5 szobás hagyományos 800.000.- Ft
1,5 szobás komfortos 1.100.000.- Ft
1,5 szobás luxus 1.200.000.- Ft
2 szobás luxus 1.740.000.- Ft
2. Fix időpontos 1 szobás, 1,5 szobás és 2 szobás jog, valamint a 2 szobás luxus lakrész egy hétre vonatkozó árait a mellékelt táblázatok tartalmazzák:
A adás-vétel illetékköteles.
Az illetéket az illetékhivatal szabja ki a vételártól függően, melynek összege 9.000. – 12.000.-Ft-ot tesz ki.
A jog vásárlásakor a vevő a szövetkezettel tagsági viszonyt létesít
Az egyszeri belépési díj: 20.000.-Ft
Lehetőség van többes tagságra is, de ebben az esetben minden tagnak meg kell fizetni a tagsági díjat.
Az üdülést a tag a meghatározott turnusidejében veheti igénybe.
Akadályoztatása esetén (pl.: betegség) kérhet turnuscserét.
A teljesített turnuscsere után cseredíjat kell fizetni, ami jelenleg 2.000.-Ft.
A tag bárkinek átengedheti az üdülési turnusát, ehhez írásbeli meghatalmazást kall adnia, és tájékoztatnia kell a meghatalmazottat az üdülés rendjéről és a fizetési kötelezettségekről.
A tagjaink éves fenntartási hozzájárulást fizetnek, melynek összege évente változik.
Az üdülés csak akkor vehető igénybe, ha a tag az éves fenntartási hozzájárulást megfizette.
Aki az üdülést igénybe veszi, üdülőhasználati díjat fizet az itt töltött éjszakákra, viszont a turnus idejében minden tag és a közvetlen hozzátartozója, mentesül az idegenforgalmi adó befizetése alól.








